Párásítás

A párduckaméleonnak kicsit (kb. 10-15%-kal) magasabb páratartalomra van szüksége, mint a sisakos kaméleonnak, de ennek ellenére a párásítás alatt még mindig nem kell ördöngős dolgokra gondolni. Bőven elegendő, ha egy vízzel megtöltött permetezővel minden nap 2-3-szor, legalább reggel és délután permetezünk a növény leveleire vizet. Az állatok a fikusz leveleiről vagy a terrárium faláról is szívesen isznak. Nem baj, ha nem látjuk mindig inni állatunkat, ez nem jelenti azt, hogy szomjazik, ugyanis a szájuk széle pórusokkal van tele, így a párából is hozzájuthatnak a megfelelő mennyiségű folyadékhoz, illetve a táplálékban is, pl tücsök 70% víz van, ami olthatja szomját. Gyakran előfordul, hogy a már felnőtt állatok meg sem várják a permetezést, rohannak az üvegajtóhoz és bekapják a permetezőt. Amint hozzászokik kedvencünk a párásítóhoz, itatható közvetlenül arról is.

Itatás

Az itatásnak több más módja is lehet, például használhatunk pipettát, mellyel kontrollálni tudjuk, hogy hány ml folyadékot ivott állatunk. Okos megoldás még a terrárium tetejére helyezett csepegtető rendszer (pl. ZooMed Dripper) melynél egy kis csap segítségével állítható a csepegés intenzitása. A csövet a hálón keresztül lógassuk egy növény levelei fölé. A levelekre csepegő víz hamar fel fogja kelteni állatunk érdeklődését.

Fontos

Ügyeljünk arra, hogy ne vigyük túlzásba sem a párásítást, illetve tanácsos megvárni, míg a terrárium fala és a levelek teljesen megszáradnak, mielőtt etetjük állatunkat. A kaméleonunkat közvetlen ne vizezzük be, ezt nem kifejezetten szeretik, különösképpen igaz ez a vedlési időszakra, mivel a túlzott nedvességtől a ledobni kívánt bőr alatt begombásodhat. Vedlési időszakban ettől függetlenül a páratartalom megemelkedhet, mivel úgy gyorsabban megtörténik a vedlés. Ilyenkor a háromszori permetezés sem árt.

Amennyiben a fent leírt párásítást biztosítani tudjuk hüllönknek, és egyéb kiegészítőket is használunk, pl. dekor vízesés, csepegtető rendszer, akkor kicsi a valószínűsége, hogy állatunk kiszárad. A vízesés hangulatos és hatásos, egyetlen hátránya, hogy gyakrabban szükséges tisztítani, mert az eleségállat belefulladhat a vizébe, bomlásnak indulhat és az nem túl higiénikus.

Gyakran elkövetett hiba, hogy a napi két-három párásítást nem tartják be. Ez hosszútávon vesebetegséghez vezethet. Onnan látjuk, hogy kaméleonunk elég vízhez jutott, hogy székletének eleje fehér színű, ez tulajdonképpen a vizelet.

Automata párásítórendszer

Amennyiben a párásítást hátradőlve a díványon karba tett kézzel szeretnénk nézni vagy gyakran nem vagyunk otthon és aggódunk, nehogy a kis kaméleonunk szomjazzon, úgy a legjobb egy profi Automata párásítórendszer / öntözőrendszer beépítése a terráriumba. Így még akkor sem kell áthívnunk a szomszédasszonyt sprickolni, ha elutazunk.

Párásítás és itatás

Nézd meg oktató videóinkat a YouTube-on!

További részletek

Kattints a menüpontokra!