Elhelyezés

Fontos a kaméleon megfelelő elhelyezése. A berendezésnél elsősorban az állatunk érdekeit tartsuk szem előtt és csak másodsorban próbáljunk meg olyan élőhelyet kialakítani, amely a szobánk dísze is lehet. Annál jobban fogja érezni magát állatunk, minél jobban sikerül a természetes, élőhelyéhez hasonló környezetet megteremtenünk. A terrárium inkább legyen magas, mint széles. A lámpákat mindig a terrárium tetejére helyezzük. Nem javaslom, hogy az izzókat a terrárium belsejébe lógassuk be, mert így az állatunk könnyen megégetheti magát. A lámpákat helyezzük inkább búrában a terrárium rácsozott tetejére. Azért fontos, hogy a lámpák és a melegítés felül legyen, mert állatunk így tudja szabályozni magának a hőmérsékletet és a fényt. Tehát, ha fázik felmegy melegedni a melegítőlámpához, ha melege van, akkor lemegy az ágak közé. Ha UVB fényre van szüksége, akkor az UVB izzó alá helyezkedik. Az UVB lámpát feltétlenül a rács és ne az üveg fölé helyezzük, mivel az UVB sugarak nem hatolnak át az üvegen. Lényeges infó, hogy az UVB izzó hatótávolsága maximum 50 cm és 10-12 hónap után cserélni kell, mivel sugárzása ezután minimálisra csökken. Az ideális melegítőlámpáról és UVB izzóról bővebben a Lámpák menüpontban olvashatsz. A terráriumnak legyen átmenő szellőzése, ezért mi a terráriumok aljára is helyezünk szellőző rácsot, mellyel ez biztosított.

Terrárium mérete, elhelyezése

Két lépcsőben érdemes megoldani a terrárium kérdést. Az állat 5-6 hónapos koráig tökéletesen jól érzi magát egy 30x30x50-es nevelő terráriumban. Ennél nagyobb ne legyen, mert nem fogja megtalálni az eleséget benne, így nem tud megfelelően fejlődni. A második lépcsőben szerezzük be számára a végleges lakóhelyét, ami egy kb. 50x40x90 – 60x60x100-as méretű terrárium. A legjobb sziklahátteres terráriumot venni, mert az eleségállatok azon szívesen sütkéreznek, kaméleonunk pedig egy laza sorozatlövést tud rájuk leadni. Lásd részletesen a Terráriumok menüpontban.

A terráriumot olyan helyre tegyük, ahol van természetes fény. A világos környezet jó az állatnak. A terráriumot nem jó a föld közelébe helyezni, mert a kaméleon szeret magasan tartózkodni, illetve arra is ügyeljünk, hogy ne kerüljön a terrárium tűző napra, mert állatunkból hamar kaméleonpörkölt lehet.

Berendezés

A házikó aljára tökéletes, ha bio fenyőkérget teszünk, ezt havonta vagy ahogy szükséges egyszerűen tudjuk cserélni. A puha aljzat az esetleges esések okozta sérüléseket is fel tudja fogni. A terráriumban legyen növény, lehetőleg élő, erre legmegfelelőbb a Ficus, a Hibiscus félék vagy a Schefflera, esetleg emellé még a Scindapsus szobai futókák. Lásd Egyéb felszerelés alatt. További terráriumba tehető és ott meg is maradó élő növényeket (és műnövényeket) a webáruházunkban találtok. A növény elsősorban nem a kaméleonunk közlekedését szolgálja, sokkal inkább a párás környezetet segíti és a búvóhely funkciót tölti be. A növény leveleiről szeretik lenyalogatni a vízcseppeket, illetve a fent említett élő növényeket szeretik csípkedni is. Helyezzünk el a terkóban sok ágat vízszintesen és függőlegesen a növény köré, hogy az állat tudjon fel-le közlekedni. Fontos, hogy a lámpák alatt kb. 10 cm-rel alakítsunk ki vízszintes ágakból napozóhelyeket is. Az ágak vastagsága ne térjen el az állat lábainak nagyságától, mert ha nem tudja átfogni, az kényelmetlen lehet számára. A terráriumba tehetünk még hőmérőt, hogy ellenőrizhessük a megfelelő hőmérsékletet, illetve páratartalom mutatót. A páratartalom szabályozásáról a Párásítás menüpontban olvashatsz.

Takarítás

Rendszeresen takarítsuk állatunk élőhelyét. Fontos a higiénia és a tiszta környezet nekik is. Legalább hetente egyszer gyűjtsük össze az elpottyantott ürüléket. Havonta végezzünk nagytakarítást, ehhez használhatunk gumikesztyűt. Amíg a terráriumot kipofozzuk kedvencünket kihelyezhetjük egy szobanövényre vagy ha még nem haverkodott össze a papagájjal, akkor itt az ideje, hogy a kalitkában meglátogassa őt. Persze fél szemünk mindig rajta legyen, nehogy meglógjon (a papagáj). 🙂 A növényről is szedjük le a végterméket és a leveleket tisztítsuk meg, mivel állatunk arról iszik. A fenyőkérget cseréljük frissre, így megkíméljük magunkat a kellemetlen szagoktól. Mivel a kaméleonnak nincsen szaga, ezért a büdi mindig máshonnan jön. Ha penészesedést vagy atkásodást tapasztalunk a terrárium alján, a takarítást azonnal végezzük el. Ha ez gyakran előfordul, akkor valamilyen körülmény nem ideális, vagy a terrárium nem megfelelően szellőzik. Az üvegfelületek takarításához és a vízkő eltávolításához használjunk citromos vizet vagy ecetet, ezek mind természetes, vegyszermentes tisztítószerek vagy a kifejezetten ilyen célra kifejlesztett tisztítókat, például a képen láthatót. A takarítás végeztével mi is mossunk kezet.

Nyári lakosztály

A nyári hónapokban, amikor a hőmérséklet már 20 fok felett van, kaméleonunk nagyon jól érzi magát a természetben. Ha tehetjük vigyük ki a kertbe, a természetes napsugarak hatására még látványosabb fejlődésnek indulhat. Ha tartósan szeretnénk kint tartani a kertben, arra is van lehetőség, akkor mindenképpen érdemes egy jól szellőző hálós screen terráriumot beszerezni, melyet a macskák sem piszkálnak. A jó minőségű ketrec készülhet fából alumíniumból vagy műanyagból és oldalain a fémháló vagy erős műanyag háló a legpraktikusabb, mivel a sima szúnyoghálót az eleség kirágja. Az általunk ajánlott nyaralóról bővebb infót a Screen terráriumok menüpontban találsz.

Terrárium berendezése

Nézd meg oktató videóinkat a YouTube-on!

További részletek

Kattints a menüpontokra!